Szeretettel köszöntelek!

Sándor Klára vagyok. Budapesten születtem és nevelkedtem. Ott mentem férjhez és ott született meg 3  gyermekem is. 8 éve élek Vas megyében a családommal.  

Óvónői  főiskolát végeztem és óvónőként dolgozom 15 éve. Szeretem a hivatásomat, örömet okoz számomra alkotni, oktatni, szépre, jóra tanítani a gyerekeket. Mindezt a munkámban óvónőként  megélhetem nap mint nap.

Eredetileg az egészségügy felé orientálódtam. Egyrészt ilyen minta is állt előttem Édesanyám által, másrészt nagyon érdekelt a anatómia, csodáltam az emberi test működését, szerettem az ezzel kapcsolatos témákat, ismereteket. Gyermekszeretetem ebben is a gyermekegészségügy felé  vitt volna el, de  az élet úgy hozta, hogy mégis az oktatás lett a fő csapásirány, így lettem óvónő, amit  egy percig sem bánok. Viszont tudtam hogy még hiányzik valami az életemből. Az alkotás öröme, a  szépség szeretete végig elkísért eddigi pályámon is, de vágytam ezt átvinni olyan területre is ahol felnőtt emberek a főszereplők. Mindíg úgy éreztem, szükségem van arra is, hogy ily módon velük is foglakozhassak, átadhassak nekik is olyan új ismereteket, ami segít életminőségük, igényességük, egészségük javításában. Életem során mintha minden azt is sugallta volna, hogy erre a kozmetika lehet a leg megfelelőbb irány erre kell nyitnom. Több kozmetikus barátnőt is mellém rendelt a sors, közülük Skuta Virágot aki kozmetikus példaképem, "mesterem" és  legjobb barátnőm is.  20 év alatt többször nekifutottam, hogy elvégezzem az iskolát, megtanuljam e gyönyörű szakmát, de gyerekek és munka mellett régebben nem volt megoldható. néhány éve azonban valóra vált az álmom. Végre kitanulhattam ezt a kozmetikát és ezzel egy új szépség és egészségteremtő lehetőség is felkínálta magát számomra. Hogy gyakorlott, tapasztalt szakemberként fogadhassam vendégeimet, folyamatosan továbbképzéseken tanfolyamokon veszek részt. Elvégeztem több továbbképzést és az Ilcsi cég "Bőrdiagnosztika", "Érzékeny bőr", "Regeneráló kezelés","Szárnyaló lifting masszázs" képzéseit és a közelmúltban megtanultam a sminktetoválás csínját-bínját, valamint a tetoválás eltávolítás egyik legújabb módszerét is. A közeljövőben készülök egy kreatív aromaterápiás anyagismeret képzésre is. Lelkesen valósítom meg régi vágyamat, alakítom szépségműhelyemet, hogy örömet, jó érzést, egészséget, igényességet, szépséget adhassak minden szakmai tudásom és szépérzékem segítségével, a lehető legtöbb embernek!

       Sándor Klára, 

           kozmetikus, sminktetováló